Ez önmagában nem hír, de nekünk ez az első, hogy a három gyerek háromfelé...Minden reggel rohanunk az iskolába-eddig nem volt késés. Zsófi már megbarátkozott az új ovistársakkal, Gergő pedig megtette első önálló lépéseit.
Az iskolában volt szüreti buli: felvonulással, kézművességgel, ügyességi játékokkal.Marci kalapban kereplővel, Zsófi kendőben és kötényben egy kosár pogácsával (amit én sütöttem, és mind elfogyott) vonult fel.
Zsófi 1 hónapja balettozik. Imádja, és a tanára szerint ügyes.
Voltunk családos-iskolás kiránduláson a Somlón.Vonattal mentünk a lábáig, aztán másztunk fölfelé. Tudom, hogy nem Mount Everest...de nekem annak tűnt, miközben fölfelé és lefelé cipeltem a Gergőt. Apa vitte a hátizsákot és néha a Zsófit, Marci meg rohangált a haverokkal. 3 nappal később is izomlázam van!
Élvezzük az ősz adta örömöket: alma, szőlő, gesztenye, színes falevelek.Kicsit kreatívkodunk is: itthon, iskolában, óvodában. Készítettem süni alakú tortát-csak úgy, nem szülinapra.
Voltunk Alma-zenekar koncerten is. Azóta minden nap énekeljük a Dodó macit, meg a Szuperkukákat.
Most éppen zuhog az eső...remélem lesz még szép napsütéses őszi nap!
Az 1.c gyerekek-szülők-tanítók a Somlón.Babakocsi mögott fehér pólóban apa, sárgában any, kék pólós kislány Zsófi, a zöld baba Gergő. Marci távolabb tőlünk: sárga pólóban, baseball sapkában.
Alma koncerten, Zsófi rózsaszín pulcsiban, Marci sapkában a képen.
Ez a szőlős kép iskolában készült.
Gyurmasüni az oviból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése