Már többször írtam, hogy Zsófi balettozni tanul. Tavaly ősszel kezdte. Szerintem nagyon ügyes. Bár én az anyukája vagyok, és elfogult :) Állandóan táncol. Bárhol, bármilyen zenére. Egy RISZA-MISZA CSAJSZI.
Amikor balett órája van, én a fiúkat "idomítom" az öltözőben. Csak néha-néha látom egy -két percre, hogy hogyan táncolnak.
Óvodás koromban én is jártam balettra. Ez olyan csajos dolog.
2013. november 21., csütörtök
Lego adventi naptár-saját kezűleg!
Nálunk nagyban megy a legózás!!! A nagy (apa) és a legnagyobb gyerek (Marci) nagyon kreatív építők. Néha Zsófika is beáll, de ő inkább csak babázik a Lego Friends lányokkal. Gergő még kicsi, de azért ő is beáll a fiúk mellé :)
Szóval Marci meglátta a Lego adventi naptárakat. Van city-s, star wars-os, és Friends-es is. Még jó....6-10000Ft közötti áron. Három gyereknek? Még egynek is sok...Eddig minden évben kreatívkodtam nekik egy-egy naptárt. Gondoltam idén is így lesz.
Bababörzén (ahol én is árulok, meg veszek) apa vett egy lego terepjárót. Szétszedtem 24 darabra. Papírgurigából vágtam 24 darabot, ezeket felragasztottam egy kartonra. Beletettem a lego darabokat, és minden hengerke tetejére ragasztottam egy papírt. Ezekre rajzoltam fenyőket, meg szíveket. Először "komolyabb" képet akartam rá tenni, aztán úgy gondoltam fölösleges, úgyis széttépi a Marci.
Végül is egész jó lett! Lego-s, egyedi, és költség hatékony.

2013. október 24., csütörtök
Monster high születésnapi buli
Zsófi nagy rajongója a Monster high babáknak....Igazság szerint én is :) Szerintem vicces, ahogy szörnyekből, horror figurákból csacsogó, sminkelő, fiúzó tinilányokat varázsoltak. Ezek a babák szépek, csak nagyon drágák. Az áruk tényleg horror :)
Szóval monster high-os buliban gondolkodtunk. Ilyen stílusú meghívót adtunk a gyerekeknek, és szóltunk a szülőknek is, hogy ne rémüljenek meg: ez helloween-es, szörnyes buli lesz.
Csináltam krepp papírból girlandokat: fekete, lila, rózsaszín, világoskék, fehér színekben. Voltak sütőtökök, és denevérek is.
Programterv:
-Érkezés után csillámtetkó készítése, közben mh-os színezők.
-Kézművesség: fekete és lila szalagból, koponyás fülbevalóval (nagyon olcsó volt: leárazva 180Ft/pár) és biztostűvel kitűzők készítése.
-Játék: ragasztószalaggal pókháló készítése ajtókeretbe és erre célba dobás papírgalacsinnal.
-Tánc: mh-os válogatás zenére ugra-bugra (youtoub-on találtam a zenét).
-Játék: üres műanyag palackokat szellemesre festettem, ezekkel tekéztünk egy kicsi gumilabda segítségével.
-Torta és ajándékok.
-Szabad foglalkozás (nálunk a gyerekszobában játszottak).
Gyorsan eltelt a két óra. Az előkészület hosszú volt, de megérte!
Zsófinak már volt jelmeze, mert a mama varrt neki még a nyáron (többet is). Magamnak is csináltam egy hajpánt, némi filcdarab és alufólia segítségével farkaslány füleket. Gergő tigris volt (mást nem akart felvenni), Marci pedig vámpír.
A torta saját készítésű, epres-csokis-tejszínhabos.Narancssárga műanyag poharakra rajzoltam tökös mintát (fehérből szellemet lehetne), és helloween-es papírtányéron volt a nasi.
A buli végén mindenki vihette haza a színezőjét, a kitűzőt, egy matricát és egy nyalókát.

2013. augusztus 26., hétfő
Trash pack szülinap -Marci 8 éves lett! (Kukabúvárok)
Még tavasszal el kezdtünk készülni erre az augusztusi napra. Jó bulihoz jó ötletek kellenek. Több téma is felvetődött, végül a kukabúvárok mellett döntöttük. Mindent ebben a témában kiviteleztem.
Meghívó: zöld kartonon vigyorgó kuka, mellette egy kukabúvár figura lóg. Ennek a hátulján van a meghívott neve. A kuka hátoldalán a meghívó szövege.
Díszek: Kukabúvár figurák képével díszített zászló girland és egy hajtogatott lampion.
Ételek, italok: hagyományos gyerekbuli kaják átnevezve és átcímkézve- buggyant bodza (szörp), kukacos kuki (kuki pufi), kukás keksz (kekszek, nápolyik), rohadt ropi (ropi), nyúlós nyali (nyalóka).
Torta: Ezen sokat agyaltam. Mindenfélét terveztem- kukás autó, nagy kuka, kukaszörny stb. Végül egy egyszerű kerek csokitorta lett (rondán kent mázzal) színes cukorral megszórva (szemetek) a gyerektől kölcsönzött 3 kis kukával, és sok-sok gumicukor bogárral, kukaccal. Sokkal jobban nézett ki mint gondoltam, a gyerekeknek meg nagyon bejött a gusztustalan gumicukor :)
Játékok: 10 félét terveztem, de a bulin csak 7-et valósítottunk meg. Közbeszólt az eső, ami miatt be kellett menni a kertből a szobába.
1. Kukabúvár memória (saját nyomtatású 12 db-os, mert ennyi gyerek volt).
2. Vak kukásautó irányítása: páros játék. Az egyik gyerek szemét bekötjük, egy másik irányítja az újságpapírokból kirakott úton a letett szemétig (konzervdoboz).Időnként át kell építeni az utat, hogy érdekes maradjon a feladat.
3.Kukabúvár futam: kukazsákban való ugrálás. Nem versenyeztünk, csak játszottunk.
4.Kukabúvár szobrászat: só-liszt gyurmából egyedi tervezésű figurák készítése (buli után mindenki hazaviszi).
5. Kukabúvár tánc: egyre kisebb újságpapírokon való táncolás, természetesen az Alma zenekar Szuperkukák című dalára.
6. Az előzőleg használt papírokat gombócba gyűrjük, és mindenki célba dob egy vödörbe-vagy akármibe.
7. Büdös zokni kergetés-ez nagyon népszerű játék!!!
A megy a papucs/zokni vándorútra változata. Szoros körben ülünk felhúzott lábbakkal, amik alagutat képeznek. Ebben az alagútban megy kézről kézre egy gombócba gyűrt zokni. A dal végén valahol megáll, a körön kívüli gyereknek ki kell találnia hol a zokni.
8.Kukabúvár-torony döntés: konzervdoboz piramis ledöntése célba dobással.
9.Rongyos múmia készítés: Fehér wc papírral betekerünk néhány önként jelentkezőt, vagy párba állítjuk a gyerekeket és így készülnek múmiák.
10. Rohadt ropi evő verseny: asztal (nálunk szék) szélére tett óriás ropit kellett hátratett kézzel megenni.
Tortázás, ajándékbontogatás után szabad játék volt...mert nem lehet mindent irányítani...az nem bulis! Társasoztunk, autóztunk, motoros videót néztünk kisebb csoportokban.
Búcsúzáskor mindenki kapott egy trash pack matricát, egy nyalókát, és a maga által készített gyurma kukabúvárt.

2013. augusztus 12., hétfő
Fagyi otthon- egyszerű, olcsó fagyi a konyhánkból :)
Nagyon költséges dolog ekkora családot fagyiztatni! De nyár van, meleg van, a fagyi finom...és mi fagyizunk.
Véletlenül láttam meg egy főzős műsorban, hogy egy amerikai nő hogyan készített banánfagyit : fagyasztott banán, mogyoróvaj, méz...Hát ezen magyarítottam egyet: joghurt és banán. Semmi édesítést nem tettem hozzá, a banán úgy is édes, meg a joghurt is, mert mi ízesítettet tettünk bele-az volt itthon.2 doboz mini joghurt (babajoghurt).
A tölcsér készítését pedig a neten találtam, de már nem emlékszem, hogy hol.
Lépések:
1. 2 db banánt felkarikáztam, és betettem a fagyasztóba.
2. Készen vásárolt ostyalapokat óvatosan feldaraboltam.
3. Egy edényben vizet forraltam, és letakartam konyharuhával (tűzre vigyázni!). A konyharuhára tettem az ostyákat. Hamar megpuhultak a gőz fölött.
4. A puha ostyából kézzel tölcsért formáltam, pár másodpercig tartottam, addig visszaszilárdult, és kész.
5. A fagyott banánt összeturmixoltam a joghurttal, és visszatettem a fagyasztóba.
6. Néhányszor átkevertem kézi habverővel, hogy jobb állaga legyen. Én kétszer tettem meg ezt.
7. Akkor jó, ha még egy kicsit lágy. Így jobb ízű, és könnyebb adagolni.
8. A fagyi kész, ehetjük is!
Nálunk hamar elfogyott. Majd kipróbálom más gyümölcsökkel is.
Íme a házi fagyi képekben:

2013. július 24., szerda
Nyaralás Budapesten
Elég sok hely volt, amit szerettünk volna megnézni szép fővárosunkban. Osztottam, szoroztam és végül úgy döntöttem egy hetet rászánunk a "honismeretre". Foglaltam szállást neten (bérelt lakás) kinéztem mi mikor van nyitva. Persze ütköztetni kellett a gyerekek érdeklődését, a miénkkel, és a pénztárcával. Apa SZÉP kártyája fedezte a belépők egy részét.
Itt jártunk: Tropicarium, Csodák Palotája, Közlekedési Múzeum, Városliget, Állatkert, Gellért hegy, Budai vár, Természettudományi múzeum, Margit sziget, Gyermekvasút.
Élménydús nyaralás volt! A gyerekek azért hozták a szokásos formájukat: Zsófi nyávogott ha fáradt volt, Marci mindenhol vetetett volna valamit és folyton enni akart, Gergő nem akart a babakocsiban ülni és lehetetlen helyeken cicizni akart :)
Apa nem volt túl lelkes az előkészületeknél, mert nem tudta elképzelni mit is fogunk egy hétig csinálni, ill. a parkolás miatt aggódott. Ez utóbbiért fizettünk, de minden nap és nem mindenhol.
Találkoztunk rokonokkal is: ők eddig csak a Marcit látták (1 évesen) a két kicsit csak képeken.
Minden nap fagyiztunk, csak hülyeségeket ettünk ( a szendvics normális étel) és egy csomó pénzt költöttünk szuvenír-játékokra...
Végül is (apa szerint) a leghúzósabb nap az utolsó volt, amikor is anya "elveszett" az IKEA-ban, a gyerekek meg sokkot kaptak a sok játéktól a szomszédos nagyáruházban.
Íme néhány kép a nyaralásról:
Utcazenészeket hallgatunk a Mátyás templomnál (háttérben a Halászbástya)
A Természettudományi múzeumban
Családi futóverseny a Margit szigeten
Várjuk a gyermekvasút indulását
Élmények vegyesen
2013. június 24., hétfő
Halacska mobil (mozgó dísz halakkal)
Itt a nyár, meg a jó kis szünidő. Mindhárom gyerek anyát boldogítja ébredéstől elalvásig, ha jól számolom, naponta 15 órán át! Persze nem jár le a műszak ekkor, csak addigra talán apa is bekapcsolódik....
Szeretek mindenfélét fabrikálni, egyedül és a gyerekekkel is. Erre a díszre most különösen büszke vagyok, mert teljes egészében én találtam ki.
Körberajzoltuk a tenyereinket (ez a hal teste), kiegészítettük halfarokkal. Kivágtuk, majd kipöttyöztük. Többféle festéket tettem ki a gyerekeknek, meg fültisztítópálcikát. Sokszor használjuk ecset helyet, ha csak pöttyözni kell. Aztán nekiláttak a halak kipikkelyezésének. Mindhárman (aztán én is) kedvük szerint pöttyögettek e festékkel. Gergő is nagyon ügyes volt. Ragasztottunk szemet a halaknak, végül cérnával egymás alá lógattuk őket. Most a nappaliban "úszkálnak" a halacskák.

Gondolom lesz még egy két közös, vagy egyéni alkotás a nyáron. Hiszen még csak június van.
Marci pillanatnyilag úszó táborban, Zsófi következő héten tánc táborban. Aztán egy közös hét Budapesten.
2013. június 5., szerda
Újabb arcfestés minták, és tapasztalatok
Hány, de hány arcot varázsoltam már át! A lányok mindig bátrabbak és lelkesebbek. A fiúk vagy nem is kérnek, vagy valami borzalmat szeretnének, vagy csak "tetoválást" a kezükre.
A kislányok arcra, és mindkét kézre is kérnek: virágot, pillangót, pónit stb.
Mindig frissíteni kell az aktuális divat (újabb mesék, filmek) szerint.
Már voltam felnőtt buliban, felnőtteket festeni is....ez is érdekes volt.
Ráadásul megtanultam csillámtetoválást készíteni. Ez olyan szép! Ha a gyerekekre teszek, akkor magamra is :)

Ezek válogatások, és persze megint nem teljes a gyűjtemény.
2013. május 30., csütörtök
Mi és a Kékmadár
A Kékmadár nálunk iskolai programot jelent. Marci így tanul, és remélem a kicsik is bekerülnek majd a programba.
Sok-sok minden történt már, hiszen 2 hét múlva kitör a vakáció. Tényleg élményekben, és eseményekben gazdag iskola ez!
Az egyik tanító néni kért megvalósítható ötleteket a víz világnapjára, és mivel nekem volt ötletem, lehetőséget kaptam a megvalósításra. Tartottam egy komplex foglalkozást: volt benne: zene, tánc, ismerkedés az óceánok-tengerek élővilágával, és origami. A végeredmény 3 nagyon szép "tenger" lett, hullámokkal, halakkal, tengeri hínárral és kagylókkal.
Ez egy kerékpár túra, amire a húgom (Emi) kísérte el a Marcit. Föld világnapja alkalmából tekertek egyet a gyerekek, szülők (vagy más támogató családtagok) és tanítók.
Iskolai gála műsor. Az összes kékmadaras gyerek közös előadása: képzeletbeli utazás. Az 1/c mutatta be Afrikát. Készítettem egy pálmafát, és afrikai ruhát és maszkot, ill. megterveztem a fűszoknyákat (krepp papírból) meg két kislányt leopárddá festettem.
Pálmafa és a "néger" Egy napig nézegettem a neten ruhákat, hogy kellőképpen afrikai legyen, mégis egyszerű.
A maszkot egy könyvben láttam meg, és igazán eredeti lett: göndör haj(fonal), fülbevaló (alufólia) és törzsi festés (piros és sárga).
Családi-iskolai kirándulás a Káli-medencében. Itt jártunk: Óbudavár, Hegyestű, Kornyi-tó, Szentbékála (Kőtenger, szállás), Salföld. Másztunk hegyet, vetélkedtünk, ismerkedtünk, bográcsoztunk, apák-napját tartottunk.Kerestük a Marcit (másik lovaskocsira szállt), Zsófi hisztizett (hegyről lefelé cipeltette magát). Gergő a szokásos formáját hozta: egyedül sétál, mindig ott van ahol a nagyok :)
Gergő Salföldön (apa sapkájában)

Kézműves tavasz-húsvéti díszek, és egyebek
Már majdnem nyár van-bár az időjárás éppen nagyon őszi...Én mégis csak most szedem össze a tavaszi kézműves ötleteket, már amit meg is valósítottunk.
Készültek díszek itthonra, iskolába, óvodába. Csináltunk koszorúkat, festettünk tojást, voltunk játszóházban is.Íme:
Ezt a pillangót a Praktika újság (ők meg Tilda) után készítettem. Eredetileg textil, itt papírból van, és az 1/c osztályát díszíti testvéreivel együtt.(4-et csináltam)
Ezek vajas keksz nyuszik. Készültek tyúkanyók is. Sütöttem egy doboznyit. Csak néhány kapott díszcsomagolást, mert ezeket az angolos tanulótársaimnak, ill. a tanárunknak vittem.
Tojáskrémmel töltött tojás-csibék. Nem lettek túl szépek, de a gyerekek vidáman ették vacsorára.
Csibe koszorú kindertojás kapszulákból. Ez a személyes kedvencem!!! A facebookon láttam meg, meg megosztotta valaki a "Kifli és levendula" blogról. Picit változtattam rajta, és 3 hónapja az előszobánkban díszeleg. Annyira jó ötlet, hogy azóta Marci is összedugdosott egy koszorút, csak nem díszítettük ki.
Nyuszi papír tányérból. Ez az oviba került. Nagyon egyszerű, és nagyszerű!
Persze a gyerekek is kitettek magukért: nyuszi wc-papír gurigából, origamizott virágok (Marci), tojástartó kakaska, festett gipszek (Zsófi). Ujjal festett csibe, katica (Gergő).

2013. február 27., szerda
Farsangolunk! 2013
Nálunk a farsang igazi nagyüzem, mert már 7.éve kölcsönzünk jelmezeket. Először csak 10-12 db volt, most már 200 körül van a jelmezeink száma, és minden évben több lesz. Készítünk, és veszünk is újakat...mert mindig változnak az igények. Évek óta a Pókember a legnépszerűbb fiú jelmez, ehhez idén csatlakozott a Ninja. Lányoknál természetesen a hercegnős, tündéres ruha a menő koronával, mert az mindig kell:)
Marci, Zsófi és idén már a Gergő is felpróbálta az összes nekik való jelmezt, le i fényképeztük őket.
Már 3-szor voltam arcfestéssel az oviban, és idén az iskolásoknál is megjelentem, mint extra program.
Voltunk óvodai farsangon, és iskolain is.
Zsófi pillangó, Marci sas lett
Ovison Zsófi Draculaura volt (Monster High szereplő), Gergő Béka (anya kötött neki jelmezt).
Gergő kisbéka jelmezben
Iskoláson az 1/c-sek előadtak egy rész a Muzsika hangjaiból (dó, egy domb, egy szép zöld ...).Minden gyerek hangjegy volt. Utána be lehetett öltözni egyénileg is. Marci ninja volt (meg még vagy 5-en).
Anya, Zsófi és Gergő vámpírcsaládot alakított. Apa nem vett fel jelmezt, ő az áldozat volt akinek szívják a vérét...
Vámpír család
Sütöttünk itthon csöröge fánkot, és sajtos rudakat is.Mindkettő jó lett, pedig-vagy pont azért, a Zsófi is közreműködött.
A gyönyörű Draculaura-Zsófi
Harcias Ninja-Marci

Marci mindenféle jelmezben
Zsófi mindenféle jelmezben

2013. január 9., szerda
Karácsony 2012
Nagyjából minden úgy alakult, ahogy előre gondoltam. Nagyobb döccenők nélkül, azt is mondhatnám, hogy jól telt az ünnep!
Marciék az iskolában nagyon aranyos műsort adtak. Marci pásztor volt, és tényleg nagyon ügyes! :)
Marci a rövid bundás, fekete kalapos pásztor.
Zsófiék is karácsonyoztak az oviban, de az zárt körű, viszont a dalokat és verseket itthon is előadták.
Voltunk a város "Illatos advent"-én is. Évek óta látogatjuk. Kézműveskedtünk (idén mécseseket) és kürtős kalácsot ettünk. Ja! És megnéztük a betlehemet is.
Zsófi a betlehemmel.
Dec.24-én itthon karácsonyozunk. A forgatókönyv évek óta változatlan: délelőtt a fiúk összeszerelik a fát(műfenyő), anya főz. Ebéd után fenyődíszítés: gyerekek adogatják a díszeket, anya díszít, apa néz minket. Délután istentisztelet, mire onnan hazaérünk az angyalkák a karácsonyfa alá teszik az ajándékokat.
Egyre nehezebb "varázsolni" de eddig mindig sikerült! Játék, vacsora, játék kifulladásig. Közben csillagszórózás és éneklés.
Dec.25-én egyik mama, 26-án másik mama. Angyalkák oda is visznek ajándékokat, mert mindig olyan sokat kapnak a gyerekeink, hogy a mi kis fenyőnk alá nem fér mind....
Szerencsére egy napig hó is volt, így tudtunk szánkózni egy jót. Voltunk korcsolyázni is kétszer. Marci már tud korizni, és nagyon lelkes. Ebből a buliból Gergő még kimarad, rá ilyenkor Emi vigyáz (anya tesója).
Korcsolyapályáról hazafelé jövet.
Ez a kép pedig egy válogatás a mi karácsonyunkról.

Most pedig már 2013 van. Öregebb lettem egy újabb évvel. Persze mindenki, de a saját életkorom érint legérzékenyebben :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)